BioBulvár

Még az agya is más a gyilkosoknak!

Az impulzív módon, gyakran haragból gyilkolók elméje lélektanilag és intellektuálisan is eltér azokétól, akik előre kitervelt módon ölnek – állítják az egyesült államokbeli Northwestern Egyetem Egészségügyi Központjának szakértői. “A hirtelen felindulásból cselekvő gyilkosok között sokkal nagyobb arányban vannak értelmi fogyatékosok, mind az intelligencia és más kognitív folyamatok tekintetében” – mondta a kutatást vezető Robert Hanlon professzor, az Egyetem Feinberg Orvosi Karának professzora. “Az előre tervező vérszomjas gyilkosokra kevésbé jellemző a súlyos intellektuális zavar vagy kognitív fogyatékosság, ám közülük sokan pszichiátriai rendellenességgel élnek” – tette hozzá a szakértő.

A Criminal Justice and Behaviour című szakfolyóiratban megjelent tanulmány az első, mely a gyilkosok neuropszichológiai és intelligenciabeli eltéréseit veszi górcső alá. Az előre kitervelő gyilkosok múltjában csaknem kétszer akkora arányban (61 százalék) fordult elő hangulat- vagy más pszichotikus zavar, mint az impulzív gyilkosokéban (34 százalék). A hirtelen felindulásból ölőknél több (59 százalék) a fejlődési rendellenesség, valamint a kognitív és intellektuális fogyatékosság, mint az előre kitervelőknél (36 százalék). Csaknem az összes impulzív gyilkos kórtörténetében szerepel alkohol- vagy drogfüggőség, illetve nagyobb arányban voltak emiatt módosult tudatállapotban a bűncselekmény elkövetésekor (93 százalék) az előre kitervelőkhöz képest (76 százalék).

A vizsgálathoz előre megállapított kritériumok alapján 77 gyilkost választottak ki Illinois és Missouri állam büntetés-végrehajtási intézeteiből, majd az említett két csoportra osztották őket. Hanion professzor szabványos tesztek segítségével hasonlította össze a teljesítményüket az intelligencia, az idegi-pszichés állapot, a memória, a figyelem és a végrehajtási funkciók tekintetében. A szakértő minden elítélttel külön-külön több órát töltött a vizsgálat pontosságának biztosítására.


Üdvözlünk a Egészségblogon! Belépés Regisztráció Tovább a Házipatikára!